Mielőtt nagy lelkesen nekiállnánk fúrni és faragni, szétvágni és összeragasztani, bosszankodni és örvendezni, érdemes lenne először végiggondolni, milyen logikai modellt tudnánk felírni bármilyen emberi cselekvéssor mímelésére. Teljesen felesleges most valamilyen összetett és elvont fogalom- és összefüggésrendszerre gondolnunk, tulajdonképpen erre a modellre csak azért van szükségünk, hogy valami fogást találjunk a feladaton, legyen min elindulnunk.
Az biztos, hogy nagyon nem nyúlhatunk mellé, ha felírjuk a világ legtriviálisabb cselekvési modelljét. Ez tényleg annyira zavarba ejtően általános, hogy az égadta világon bármilyen cselekedetre ráerőszakolható, legyen az teafőzés vagy akár repülőgépvezetés (ábrát is csak azért csinálok hozzá, hogy ebben a bejegyzésben is legyen valami színes izé):
(Sejthetően nem ez lesz a legerősebb bejegyzés a blogon...)
Még az az egérrel végzett mozdulatsor, ami az Olvasót erre az oldalra hozta is ezeket a lépéseket követi:
- „hol van az egérkurzor a képernyőn, és hol van a link, amire klikkelnem kell?” (információszerzés);
- „mekkorát, és milyen irányban kell mozdítanom az egéren, hogy a kurzor a link fölé kerüljön?” (információfeldolgozás);
- a kéznek kiadandó parancs megfogalmazása (döntéshozatal);
- a mozdulat végrehajtása (végrehajtás, ki hinné);
Ezt a folyamatsort folyamatosan ismételgetnünk kell, egészen addig, amíg a kurzor a megfelelő helyre nem kerül. Természetesen a lépéssor ismétlésekor nem kezdünk mindent előlröl, az információfeldolgozás lépésébe új információként bekerül az előző kör(ök) tapasztalata: „az előző körben úgy becsültem, ekkorát kell kezemnek mozdulnia; szükség van bármilyen korrekcióra?”, így alakul ki a zárt, visszacsatolt szabályozási kör.
Három dolognak örülhetünk, ha egy ilyen modellt akarunk számítógépekkel megvalósítani:
- a folyamat rövid, és jól elkülöníthető, véges számú lépésből áll: az egyes egységeket önálló építőkockaként hozhatjuk létre;
- a modell az idő mentén változatlan: így a működést leíró algoritmust előre megtervezhetjük, majd a lépéseket a repülést irányító számítógépbe feltöltve azon a működés (repülés) során változtatni nem kell. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindig ugyanazokat a lépéseket hajtjuk végre (elvégre más dolgokra kell figyelni normál repülésnél és leszállásnál), ez csak annyit jelent, hogy az adott helyzet és feladat alapján döntünk, hogy a program mely részeit hajtjuk végre vagy hagyjuk ki; de ettől a program egésze még statikus marad.
- a véges számú lépés végtelen ciklusban ismétlődik: mivel egy hagyományos számítógépnek csak véges számú utasítást adhatunk, egy gép csak akkor működhet határozatlan ideig, ha a program (bizonyos részének) lépései ciklikusan ismétlődnek.
Hogy legyen valami váza ennek a blognak (de legalább az elejének), menjünk végig ennek a logikai láncnak az elemein, nézzük meg, az egyes lépések során milyen feladataink lesznek, illetve, hogy azokat milyen további részfeladatokra tudjuk szétbontani.
Belátható, hogy ahogy a bekötött szemű pilóta is inkább csak holt teher, úgy a legokosabb gép sem tud döntéseket hozni a feladathoz kapcsolódó információk nélkül: kezdjük hát azok összegyűjtésével.
(És természetesen elnézést kérek mindenkitől a hosszú szünetért, nem egészen így volt eltervezve, de sajnos így alakult...)
